|
|
| Családi események |
|
Érettségi találkozó Családi találkozó Salzburgi koncert Petra eladta a kocsiját... Levonultunk Zita lakásáról... 60. szülinapom |
Érettségi találkozó Az érettségi találkozóra készülve először arról beszéltünk, hogy Bp.-ről visszük Legeza Icáékat, azonban Endre kórházi tartózkodása miatt nem jöhettek. De szó volt arról is, hogy osztályfőnöküket, Margaréta nővért is visszük-hozzuk, a végén azonban nem vállalkozott az útra. Vittük viszont Kiss Györgyit és Szkladányi Marikát. Délre ott is voltunk a helyszínen, ebben a nagyon rendezett - nem is olyan kis - faluban, az Edith Steinről elnevezett lelkigyakorlatos házban. Háromra lassan befutottak a többiek is, s elkezdődhetett a mesélés: kivel mi történt az elmúlt egy évben. A moderátor Wachler Vera, a főszervező volt, aki egyébként is bakonyszentlászlói születésű, s az ott élő húga volt az előkészületekben nagy segítségére. Ezután vecsernye következett, Simon Attila és Kiss Györgyi voltak a "főszereplők", utána egy kis helyi séta, majd újabb beszélgetés. Szó került a szentföldi utunkról is, ennek kapcsán Trájer Tercsi reklámozta a honlapomat. :-) Bucsi Magdi - bár nem az osztállyal együtt érettségizett - már másodszor volt ilyen találkozón, most férjét is elhozta magával. Láthatólag jól is érezték magukat. Hasonló a helyzet a miskolci Mikó Katival is. Az esti beszélgetés hajnali 1/2-ig tartott Simonéknak, Bucsi Magdiéknak és nekünk. :-) Vasárnap reggel misére ment a társaság nagy része. A kis helyi templom telve volt hívekkel (ehhez mi magunk is jól hozzájárultunk). Az orgonájuk nagyon szépen szólt, a mise végén a szentélytől felnéztem rá és nem tudtam eleget csodálkozni: ilyen rövid és és kis számú sípból hogyan jöhet ki ilyen jó hang? Aztán kicsit később Vera húga lebbentette fel a fátylat: ez elektromos orgona, a sípok csak a dekoráció részei! A mise végén a társaság búcsúzóul még énekelt a templomban egy-két egyházi ill. svetitses dalt. Hamarosan eljött a búcsúzás pillanata is, mi utolsók között hagytuk el az udvart, "fedélzetünkön" Györgyivel, Marikával és Sicivel, akiket Budapestig vittünk. Arra már csak itthon jöttünk rá, hogy elfelejtettük tisztázni: jövőre ki szervezi meg a találkozót és mikor? A végére egy kis statisztika: az osztálynévsor 37 nevet tartalmaz, ebből 30-an érettségiztek együtt. A csapatból - hál'Istennek - még mindenki él, ez ebben a korban nem általános! A találkozón ott volt 17 osztálytárs, közülük ketten nem az együtt érettségizők közül. Ott volt még nyolc férj is, többségük rendszeres résztvevője a találkozóknak, már-már "tiszteletbeli osztálytárs"! A találkozóról néhány képet is készítettem, ezeket itt nézhetitek meg. vissza az elejére Családi találkozó A családi találkozót idén Seszták Laciék szervezték, Hajdúdorogra, a görögkatolikus gimnáziumba. Ezzel kapcsolatban volt korábban egy kis dilemma: Jancsi halála miatt megtartsuk-e vagy sem. Végül Mariék kimondták: tartsuk meg, Jancsi is így akarta volna. Így hát ez is elkövetkezett. 12-kor misével kezdtünk. Számomra az volt a furcsa, hogy a "papi kar" túl azon, hogy létszámilag megcsappant, de meg is fiatalodott, Jancsi ősz üstöke hiányzott a körből. Mise után ebéd és egyéb programok következtek. Laciék nagyon jól megszervezték a kiszolgálást, ebben idősebb és fiatalabb családtagjaik egyaránt részt vettek. Flottul ment minden, lehet, hogy ebben a "főbűnös" Brigi volt? Volt ott sok minden: hagyományos focimeccs a "Sesztákok" és az "Idegenek" vagy más néven "betolakodók/betelepültek" között, tollaslabdázás, volt gyerekpancsolda (nekem nagyon tetszett az ötlet), a gyerekeknek külön rajzolósarok, volt TV, billiárd és csocsó. Vacsora után a szentföldi utunkról volt egy vetítés (sajnos ez nem sikerült olyan jól: a projektor sem volt a legtökéletesebb, ráadásul a notebookomhoz sem sikerült illeszteni, így aztán egy másik válogatás alapján, Seszták Emil gépéről rögtönöztük az előadást, nem valami jól). :-( Jött aztán nótázás, majd kareoke, a legkitartóbbak világosig fentmaradtak (Máté le sem feküdt). Rékáék viszonylag korán elmentek lefeküdni, mert nekik másnap korai indulásuk következett: az Alacsony-Tátrába indultak kirándulni rokonokkal és barátokkal, a megbeszélt találkozó miatt kellett hamar elmenniök. Petra és Zita is mentek, de ők csak este, kint csatlakoztak hozzájuk. Itthon visszaadtuk a hordókat és a csapolót, aztán elkezdtünk számolgatni: kiderült, hogy 98-an voltunk ott a kis Misivel - aki 20-án éjfélig volt szolgálatban, Erzsiék mentek be érte Nyíregyházára - és Dömivel - aki 21-én reggel, a leadott kórházi ügyelete után jött meg -, hiányoztak a kis Nóriék és a kis Mikiék családostul, Bicsi Jancsiék, a kis Kati gyerekei és Áka férje, összesen 16-an. A családiról készített fotóimat az interneten itt találjátok! vissza az elejére Salzburgi koncert Korábban már írtam, hogy Petra és Zita egy kórusban énekelnek, és egy oratórium előadására készülnek. Petra nem sokkal az olaszországi út után megtudta, hogy egy nagyon fontos tárgyalás miatt nem tud kiutazni a hangversenyekre, így a későbbi - csak az oratóriumra való - felkészítésekre már el sem ment. Nos, a várva várt pillanat elkövetkezett: 19-én elutaztak Linzbe. Tulajdonképpen Magyarországról két kórus ment ki, a Budapesti Ifjúsági Kórus (BIK) és ők. Szeptembertől a két kórusnak már közös próbáik voltak, az osztrák karnagynő is volt Budapesten, próbáltak vele is, nagyon meg volt elégedve az eredménnyel. De a zenekarral (Salzburgi Fiatal Filharmonikusok) csak kint, 17-én találkoztak először. Sok próba után 20-án Linzben volt az első hangverseny, jól sikerült. 21-én Salzburgban, az Erzsébet-templomban (Elisabethkirche, Elisabethsaal) volt a második, erre igyekeztünk mi is. A templom tömve volt, az elővételi jegyek már egy héttel előtte elfogytak. A darab zeneszerzője Franz Schmidt, aki a múlt század első felében élt. Bár ez a darabja elég hosszú (szünet nélkül ment, így tartott két órát - nem semmi teljesítmény ez énekkartól, zenekartól, szólistáktól), nem is tartozik a könnyű darabok közé, nem is éneklik sokat. Nem tudom emiatt volt-e vagy sem, de az előadás hatalmas sikert aratott. Jó volt a sajtóvisszhangja is, néhány kritikát olvashattok róla (németül). Az előadás után Zita kijött, hogy a karnagyuk, Csaba nagyon örülne, ha mi is bemennénk koccintani velük (ismertük már, néhányszor találkoztunk is egy-egy hangversenyükön, ezért is örült, hogy mi kimentünk erre az eseményre is). Nagyon fel volt mindenki dobva. Egyszer csak odajött hozzánk valaki a másik kórusból és elkezdett nekünk németül gratulálni. Nem értettük a dolgot, valamit mondtunk magyarul is, erre megkérdezte, hogy csak nem éltünk Magyaroszágon, hogy beszélünk magyarul is? Aztán kiderült a félreértés: valaki azt mondta neki, hogy itt vannak a Zita szülei, ő viszont Lizát értett (Liza az osztrák karnagynő neve), ezért jött oda gratulálni... Ezután Zita elbúcsúzott a többiektől és együtt hazamentünk a szállásunkra, ami 20-25 km-re volt Salzburgtól, egy kis faluban. Még további négy napot maradtunk azon a környéken, az utunkról szóló leírást itt olvashatjátok. vissza az elejére Petra eladta a kocsiját Azt a Renault Mégane-t, amelyik már szolgált a szélesebb családban is. Tulajdonképpen nem a kocsit únta meg, hanem azt, hogy - talán koránál fogva (mintegy 230 ezer km-t ment) - többször is otthagyta, és mindig külföldön. Legutóbb Ausztriában. Azt mondták neki, hogy vigye valahogy a határig (még vagy 40 km-re volt onnan), onnan 120 eFt-ért haza is viszik. De rendesek voltak (az osztrák "sárga angyal"): kiszerelték neki a generátort ingyen (mert hogy az hibásodott meg, mechanikusan), és azt mondták neki, ilyet vigyenek ki és egy szerelőt Magyarországról, az olcsóbb. (A miskolci Renault szerviz egyik szakembere szerint, ha kint csináltatná meg, mintegy 1000 euróra számíthatna). Nos, a generátort Rékáék hazahozták, én megcsináltattam (kb. 35 eFt.) és szerszámokkal felszerelkőzve nekiindultunk. A parkolóban nekem, mint "gyakorlott" szerelőnek kb. egy és negyedórába telt a beszerelés. Utána a kocsi beindult és saját "lábán" hazagurult. De Petra bizalma megingott, akkor határozta el, hogy új kocsit vesz. Nos, tegnap Zitával kitakarították. De mivel a szívéhez is nőtt, volt sírás, mikor érte jöttek... vissza az elejére Levonultunk Zita lakásáról Biztosan tudjátok, az ősszel vettünk Zitának egy kis lakást, amit a hitel- és egyéb dolgok miatt decemberben tudtunk csak birtokba venni. A lakás nagyon le volt robbanva, gyakorlatilag teljesen fel kellett újítani. Ebből a vízvzetékszerelést egy helyben lakó szerelő végezte, a burkolást is másra bíztuk. (Bár ne tettük volna, lehet, hogy szebb munkát kaptunk volna akkor, ha mi magunk végezzük.) A parkettot Seszták Laci ismerőse csiszolta, ő dolgozott már Petránál is. A festést, tapétázást mi magunk végeztük (az utóbbit az öreg Seszták Lacival, már van gyakorlatunk az összedolgozásban, hiszen Petránál is együtt tapétáztunk), a mázolást úgyszintén. No volt is vele munkánk bőven, nagyon rossz minőségű volt az "alapanyag". Én kétszer is tisztítottam üveget kalapáccsal :-)... De kész lettünk és az eredmény egészen jó lett. A konyhába egyelőre csak asztal került székekkel, valamint egy új gáztűzhely (az eredeti rettenetesen régi volt, az a régi átváltható alsó-felső meleges), meg az édesapámtól rámmaradt fridzsi, de már pöködöm a markomat a konyhabútor elkészítéséhez! :-) vissza az elejére 60. szülinapom Ma olyan dologban volt részem, amilyenben még soha. Kezdem azzal, hogy Petra délelőtt, arra hivatkozva, hogy meg szeretne mutatni Miskolc-Tapolcán egy házat, hogy mit szólok hozzá, beültetett a kocsinkba, az anyósülésre. Ez csak hagyján, de útközben megállt, és azt mondta, hogy beköti a szememet, mert meglepetésnek szánja a látványt. És én még akkor sem gyanakodtam semmire. Teljesen hétköznapi módon voltam öltözve, ahogy mondjuk a közeli boltba megy az ember. Gyanús lett kicsit a dolog, amikor ismerős kanyarokat vett a kocsi, majd megálltunk. A lépcsőkön, amin felvezetett, azok is erősen hasonlítottak az ÉMÁSZ vendégháza lépcsőire, sokszor lépdeltem azokon. Végül két-három lépcsőn lefelé mentünk, majd levette a kendőt. És ott álltam egy csomó nevető, köszöntő ember gyűrűjében, akik mind miattam jöttek össze. Családom, anyósom, sógorok és sógornők, Ákos testvéremék, unokatestvéreim és családjuk, Bicsi Jancsiék és néhány barátunk. Annyira meglepett a dolog és olyan jól esett, hogy csak álltam ott bepárásodott szemmel és nem jött egy értelmes mondat sem a számra. Olyan jó volt a szervezés, hogy én nem is sejtettem semmit sem az előkészületekről. Mindenesetre furán festhettem a köznapi (majdnem házi) öltözetemben a sok ünneplő, kiöltözött ember között. Kaptam egy csomó dolgot, meg sem tudtam akkor hirtelenjében nézni mindegyiket. Fínom volt a kaja is, nagyon jól éreztem magam, remélem, (mert így is láttam), a többiek is. vissza az elejére |
|||