|
|
| Családi történetek: beszámoló a szaranszki finnugor fesztiválról |
|
Réka novellája A novella bírálatai A finnugor fesztiválon... Olaszországi próbaút Észtországi kiruccanás Salzburgi út Szentföldi zarándoklat Lisszaboni utazás Üdülés Brácson Üdülés Brácson 2011-ben |
Végre-valahára tudok valamit közreadni a szaranszki finnugor fesztiválról, s nem is akárhogy. Az alábbi "hivatalos" beszámolót ugyanis újságíró, a lányok egyik kórustársa írta, s fenn van az interneten. A kórus repülőgéppel ment Moszkvába, majd onnan hamarosan vonattal Szaranszkba, a Mordvin Köztársaság fővárosába. És akkor most következzék a "hivatalos beszámoló". Persze nem lenne teljes a beszámoló, ha az utazásról nem esne legalább egy-két szó, vagy nem keverednének bele kis személyes apróságok. Visszafelé Szaranszkból vonattal jöttek szintén, és egy napot, majd éjszakát Moszkvában töltöttek. Ez lehetőséget adott (volna) egy kis városnézésre, ami igen kalandosra sikeredett. Álljon itt egy kis beszámoló Petra szemszögéből: „A vonattal megérkezve elmentünk a szállásunkra. Sok jóra nem számítottunk, hisz hallottunk már arról, hogy Moszkvában minden nagyon drága. Az általunk foglalt szállás pedig csak közepesen volt drága, tehát gondoltuk, hogy nem lesz csúcsszuper. Így is lett, sőt. A legnagyobb gond az volt vele, hogy koszos volt. (Még szerintem is.) De a cél nem a szálláson való pihenés volt, hanem Moszkva megtekintése, így felkerekedtünk. Jó testvérekhez méltóan mi együtt indultunk. (Nem véletlenül hívnak egyesek minket Tasi-ikreknek.) Egy idő után Zita elkezdte fájlalni a torkát, és panaszkodott, hogy alig bír nyelni. Megpróbálkozott egy banán elfogyasztásával. Sajnos nem járt túl nagy sikerrel, a banán nem ment le a torkán, hanem a Vörös téren landolt. Ekkor, mivel nem volt nálunk gyógyszer, elkezdtem gyógyszertárat keresni. Szerencsére odafelé a repülőn megtanultam a cirill betűket, és az első szó, amit elolvastam Oroszországban, az a gyógyszertár volt oroszul. Így a szóra emlékeztem. Megpróbáltam embereknél érdeklődni, hogy merre is van a gyógyszertár (mindezt angolul, az orosz szó emlegetésével), de egy jó ideig nem jártam sikerrel. Miután pedig a gyógyszertár meglett, azt nem tudtam, hogy hol tudok átkelni a nagyon sok sávos úton, hogy elérjem a kívánt célpontot. Ebben végül egy rendőr segített, igen jól elmutogattuk egymásnak, hogy mit akarunk mondani. Gyógyszert mindezek után már nem is volt nehéz szerezni. Sajnos ezzel nem értek véget a megpróbáltatások. Zita nem lett jobban, így egy idő után visszakísértük őt a szállásra. Szerencsére jött velünk a tolmács is. A metrókocsiból kiszállva ugyanis ráléptem Zita papucsára, ami szépen bepottyant a lyukba a metró és a peron között. (Mindig jót mosolyogtam a londoni metrón a „mind the gap” felszólításra, de nem kellett volna.) Azt hiszem, ennek a megoldására már nem lettem volna elég jó mutogató. Nagy nehezen a papucs is meglett (Magyarországon is van egy hosszúnyelű fogó, amivel az ilyen dolgokat lehet kiszedni), akkor már csak egy nehézség akadt: a taxi. A metrótól nem akartunk gyalogolni, mert viszonylag sokat kellett sétálni, és Zita nem bírta volna túl jól. Viszont a taxisok az általunk gyalog hosszúnak minősített távot rövid útnak találták, és nem akartak elvinni. Szerencsére a tolmács lány segítségével megbeszéltük, hogy ha kifizetjük a minimumot, akkor elvisz. Viszont furcsa volt, hogy úgy tűnt a taxis, mintha nem is akarna dolgozni. A megoldást, hogy kifizetjük a minimumot, mi magunk ajánlottuk fel. A városnézés a kalandok mellett eltörpült. Mindenesetre voltunk a Vörös téren, a Vaszilij Blazsennij-székesegyházban, a Kremlben, és ezek mind nagyon tetszettek.” vissza az elejére |
|||