Tasi László és családja honlapja

Családi történetek: lisszaboni utazás

Réka novellája A novella bírálatai A finnugor fesztiválon... Olaszországi próbaút Észtországi kiruccanás Salzburgi út Szentföldi zarándoklat Lisszaboni utazás Üdülés Brácson Üdülés Brácson 2011-ben		Lisszaboni utazás (2009.04.17 - 2009.04.24) Amikor Zita elrepült Lisszabonba, már tudtuk, hogy ki fogunk menni hozzá. Az is igaz, hogy ha ő nem megy Portugáliába, lehet, hogy az életben nem megyünk el oda. Hasonlóan voltunk, mint mikor Zita Berlinben dolgozott: egyrészt akkor volt kivinnivaló (pl. a biciklije), másrészt Édesanyát (anyósomat) is ki tudtuk különösebb gond nélkül vinni. Petrát brüsszeli munkája alatt látogattuk meg, ide is jött velünk Édesanya. Előzetesen gondoltunk arra is, hogy Édesanyát is visszük erre az útra, de a kartörése és az ezt követő lábadozása ennek ellentmondott. Szóval nekiálltunk pöködni a tenyerünket: mikor is menjünk, mennyi időre? Bele kellett kalkulálni, hogy Rékáéknak sikerült az utolsó pillanatban elcsípni egy "egyet fizet - kettőt kap" repülőjegy-akciót, májusra, meg hogy Petra csak júniusban tud elmenni, és hogy Zita egyáltalán mikor ér rá, maradt tehát az április. De május elsején Tálas Misi esküvője lesz, a sörellátást mi vállaltuk. Zita ápr. 17-én még ír egy zárthelyi dolgozatot, ezért erre a napra időzítettük az érkezést. A jegyeket megrendeltük az interneten, lefoglaltunk egy szállást is (Zita utánanézett, hogy megfelelő-e és ki is fizette), aztán megtudtuk, hogy Zitának elhalasztották a zh-ját keddre!!! No mindegy, így már csak az indulás volt hátra. Meg persze a gyógyszerek beszerzése, ugyanis oly mértékben fáztam meg valahol, hogy oda már lázasan érkeztem. Nem túl jó ómen! 04.17, péntek: Budapest-Lisszabon Reggel kocsiba vágtuk magunkat, Rékától még átvettük a Zitának szánt ajándékait (Zitának névnapja következett a napokban) és irány Budapest. Petra előtt leparkoltunk, bepakoltuk az ő ajándékát is. Hamarosan ő maga is megjött s azután kivitt bennünket a repülőhöz, mely 14.55-kor fel is szállt velünk. Nagyon ritkán voltunk, egy-egy sor hat helyén átlagosan 2-2,5 utas. A repülés simán zajlott, a leszállás olyan sima volt, hogy szinte nem is észleltük a földetérést. Zita várt (volna) a reptéren bennünket, de nem volt még ott. Mint később elmondta, ő amikor megérkezett, sokkal később jutott hozzá a csomagjaihoz, ebből indult ki, meg a közlekedés is... Mondtuk is magunkban előzőleg, hogy de hamar portugálosodott (korábban írta, hogy a portugálok nagyon lazán veszik az időben a dolgokat)! A szállásunkra egy busszal(!) oda tudtunk érni, Zita már hozott nekünk a reptérre egy-egy elektronikus jegyet, 5 EUR-val feltöltve. A reptérről hazafelé jövet a buszon Zita mesélt Portugáliáról, Lisszabonról, a közlekedésről , az oktatásról, a kedvezményekről, az egyetemről, a portugál nyelvvel való "barátkozásáról" és még sok más dologról. Középen a sárga házban laktunk (Egy érdekesség: itt is és később is tapasztaltuk, hogy vagy a kapuk vannak nagyon közel egymáshoz, vagy sokszor az utcafronti ablakok fölé is számtábla került. Emiatt ha azt látjuk, hogy vagy száz számot kell gyalogolni valami miatt, ne essünk kétségbe, mert lehet, hogy két-három perc alatt a célunkhoz érünk!). Sűrű házszámozások A lakáshoz visszatérve: az nagyon kellemes, 75 nm-es, egy nappali+egy háló, konyha, fszoba WC-vel, kis erkély (kettő is). Csak ne lett volna olyan magasan! Magára a földszinti pihenőre is hét lépcső vezetett fel, jó magas fokokkal. A csomagomat a lázam miatt is a hölgyek vitték fel, majd belegebedtek! :-)) Először Teri és Zita elmentek bevásárolni a közeli boltba, ez az állomás területén volt. Addig én lepihentem, meg kicsit körbenéztem a lakásban. Kicsit felhős, hűvös idő volt, kerestem a fűtést, de nem találtam. Aztán mondta Zita, hogy ne is keressem, nincs. Ugyanis ott csak kiegészítő fűtést használnak, ahol ő lakik, ott is csak egy kis ventillátoros villanykályha van. Ez érthető is, a nyári középhőmérséklet 28 fok, a téli 11 fok. A hölgyek visszaértek a bevásárlásból, Zitának átadtuk az ajándékokat, többek között azt a kedvenc tortáját (körtetorta), amit Réka sütött neki. (Külön vittük a krémet és a tésztát, ott állítottuk össze). Megvacsoráztunk, átállítottuk óráinkat (ott egy órával kevesebbet mutatnak az órák), Zita megváltozott zh. időpontja miatt megbeszéltük a programváltozást: mivel egyébként is borús időt mondtak, keddig Lisszabonban maradunk. 04.18, szombat: Lisszabon A lázcsillapítóknak hála jól ébredtem, jó későn keltünk. Zita is "portugál" volt: kicsit késett. Addig is szétnéztünk az erkélyünkről. A szemben lévő ház egyik lakásában éppen ruhát teregettek. Ruhateregetés az ablakból Tőlünk vagy ötven méterre a Santa Apolónia állomás vágányai voltak, azután egy széles út, majd a kikötő következett. Nem is mondtam ugyanis, hogy a Tejo (ejtsd: Tézsu) folyó partjánál voltunk, Lisszabon annak a kiszélesedő, majd a végén újból elkeskenyedő tölcsértorkolata mellett fekszik, a jobb oldalon. A bal oldalon Lisszabon elővárosainak egy része van. Reggeli után elindultunk a közeli régiségvásáron (Campo de Santa Clara és a Rua de Veronica területe) keresztül. Az idő borús volt, időnként szitált az eső. Már útközben sok érdekeset láttunk, pl. a ruhaszárítás (a régi negyedben voltunk!) sokszor az utcán történik. Láttunk is egy asszonyt, aki a ruháit fekete nejlon alá(!) teregette, hogy ne ázzon meg az esőben. Teregetés az utcán, szemerkélő esőben Elmentünk a Panteão Nacional (korábban Santa Engrácia templom ) és a São Vicente de Fora mellett (ami be volt zárva), átmentünk a Graça negyedbe, a kilátóhoz. Kilátás a városra Útközben - ahogy később is, máshol is - nagyon sok csempével (azulejo) burkolt vagy csak díszített házat láttunk. Azulejoval burkolt ház Utána egy kis séta következett, majd felszálltunk a 28-as villamosra. Ez bejárja szinte az egész óvárost, elég meredeken is felmegy. Néha olyan keskeny helyeken is fordul, hogy a kidugott könyökünket akár el is viszi a ház fala :-) Utazás a villamoson Végigmentünk az Alfama, a Chiado, a Baixa, a Bairro Alto, az Estrela negyedeken, leszálltunk a Basílica da Estrela mellett és megnéztük belülről is. Utána sétáltunk egyet a szemközti Jardim da Estrela kertben, ahol nagyon érdekes növényeket is láttunk, Az Estrela-kert egy kis részlete onnan elcsalinkáztunk a metró Rato megállójáig, ahonnan a 74-es busz visszavitt Zita lakásához (albérletéhez) közel. Itt egy lakásban több külföldi diák is lakik. Zita szobája kicsi, de egy személynek éppen megfelelő. Itt lakik Zita A közeli parkban van egy kávézó, a parkban furcsa, nekünk szokatlan állatok is vannak (van pl. egy nagyon furcsa, engem a kacsának és a pulykának egyfajta keverékére emlékeztető állat, de ott sétált a kávézó teraszán egy kakas is). Egy furcsa állat Táblácskák de Suosa Martins szobránál Innen már esőben mentünk tovább. Lementünk az Elevador de Lavra, egy jelenleg nem működő sikló utcáján, majd a Rua das Portas de Santo Antão utcán bementünk egy csodálatos házba, a Casa da Alentejo-ba. (Alentejo Portugália egyik vidéke, a Tejo folyótól délre eső területet nevezik így). Innen továbbmentünk a kék metró (linha Azul) megállójáig, a Restauradores-ig, majd metróval a közelünkben lévő Sta. Apolónia megállóig. Az Alentejo-ház Otthon némi pihenés és lázcsillapítás után este elmentünk egy viszonylag közeli (gyalog mintegy negyedóra) fado étterembe. Útközben elmentünk a délelőtt látott régiség/zsibvásár területe mellett. Hatalmas szeméthalom volt ott, de már készenlétben álltak a munkagépek és az emberek, hogy reggelre semmi ne maradjon ott. Az étteremhez 9 óra után értünk. Nem volt egy nagy étterem, mindössze 10 asztallal, úgy láttuk, hogy valószínűleg családi üzemeltetésben. Mi voltunk az első vendégek, rajtunk kivül még egy német lány-páros jött később. Zita mondta, hogy ennek az oka valószínűleg az eldugottsága lehetett, mert árai a többi fado étteremhez képest min. 15-30 %-al alacsonyabbak. A felszolgált kaja is jó volt, a vörösborról (vinho tinto) nem is beszélve. A zenészek nemsokára el is kezdték a műsorukat. A számlán egyébként szerepelt még két tétel, valószínűleg ez volt a "zenés felár". A zene érdekes és szép volt, az előadók (négy férfi, 2 női énekes, egy portugál gitáros, aki egy sorozatban még énekelt is, és egy spanyol gitáros) is láthatólag élvezték. Mi 1/4 1 körül hagytuk ott az éttermet, akkor még tartott a műsor. Hármunkért 2 üveg borral, borravalóval együtt fizettünk 75 EUR-t, máshol ezért Zita szerint 90-100-at fizettünk volna. Fado-zenészek (Zita felvétele) Az ezen a napon készített fotókat itt láthatod! 04.19, vasárnap: Lisszabon, Belém Gyönyörű napos időre ébredtünk. Zita azonban azt mondta, ne örüljünk nagyon, itt majdnem minden reggel napos. Azt láttuk az erkélyről, hogy egy iszonyatos nagy hajó horgonyzott le pont velünk szemben a kikötőben, vagy 150-200 m-re tőlünk, az alsó ablaksortól számítva volt vagy 10 emeletes. (Este el is ment.) A nagy hajó Reggeli után kimentünk Belémbe a 35-ös busszal. Mondtuk is Terivel, hogy nem soknak adatik meg két hónapon belül kétszer is Betlehembe menni! (Belém ugyanis Betlehemet jelent portugálul, ide érkeztek, kötöttek ki a Szentföldre, Betlehem felszabadítására tartó keresztes lovagok). Belém a Tejo torkolatának elszűkülő részénél fekszik, onnantól gyakorlatilag az óceánt látjuk. Az idő nagyon meleg, napos, teljesen tengerparti érzésünk van. A Mosteiro dos Jerónimos, vagyis a Szt. Jeromos kolostor templomába igyekeztünk, azonban a hamarosan kezdődő mise miatt már nem jutottunk be. Ezért aztán elsétáltunk a szembenlévő parkon keresztül a Centro Cultural de Belém, vagyis a Belémi Kulturális Központ modern épületéhez, mely 1992-ben épült, amikor Portugália adta az Európai Unió soros elnökét. Itt székelt akkor az elnökség, 1993-ban lett kulturális központ. Az épület még ma is heves ellenérzéseket vált ki a helybeliekből, mondván, hogy nagyon nem illik a környezetbe. Mit mondjak: igazuk van! Továbbmentünk a Torre de Belém-hez, a Belémi toronyhoz, mely közvetleül a víz szélén van. Most, mert építése idején (XVI. sz.) a folyó közepén volt, de földszerzés miatt a folyót lekeskenyítették a 19. sz.-ban. A Torre de Belém A torony Portugália terjeszkedési korszakának szimbólumává vált, innen indultak felfedező útjaikra a hajósok, így Vasco da Gama is. A torony a Mánuel-stílus (egyedi portugál későgótikus-korareneszánsz stílus) gyöngyszeme, külső díszítésére a faragott kötélforma, a nyitott erkélyek, mór stílusú őrtornyok és a pajzs alakú pártázat jellemző. A toronytól visszafelé végigsétáltunk a yachtkikötő mellett, megnéztük a parton a Felfedezések Emlékművét, mellette a hatalmas járda-szélrózsát, mely a Dél-Afrikai Köztársaság ajándéka volt 1960-ban. A szélrózsa egy része Ennek a közepén egy térkép van, melyen jelölve vannak a felfedező utak. A partról nagyon szépen látható az Április 25-e híd, Csodás kőfaragások Belémben meg kellett kóstolnunk a híres édességet, a pastel de Belém-et, az "igazit" csak egy helyen lehet kapni. Itt 1837 óta gyártanak pastelt. Maga a sütemény leveles tészta kehelybe töltött grillázskrém megsütve, cukorral és fahéjjal megszórva. Nagyon fínom volt! (0,9 EUR) Itt ettük a pastel de Belémet Az elmaradhatatlan kávézás után hazaindultunk. A reggeli "hiedelemmel" szemben a nap egész nap tűzött, minden akkor felvett holminkat kézben-táskában kellett vinnünk. "Otthon" a hölgyek vacsorát készítettek, majd pihenés után újból sétára indultunk. A metró Restauradores-i megállójától gyalogoltunk a Rossio térre (itt van IV. Péter nagyon magasra helyezett szobra) és az Elevador de Santa Justa (az Eiffel iroda által tervezett lift, mellyel megközelíthető a Baixa és Chiado negyedekből is a romjaiban meghagyott (az 1755-ös földrengés rombolta le) templom, ma régészeti múzeum) mellett Zita kedvenc templomába, a Catedral Sé-be misére, ez Lisszabon nagyszerűen felújított, hatalmas román stílusú katedrálisa. Különösen rózsaablakáról híres. A mise végén a pap angolul és olaszul is köszöntötte a résztvevő idegeneket. A templom orgonája számomra elég különleges volt: a függőlegesen álló sípok mellett (alatt) egy sor vízszintesen fekvő, körkörösen, sugárirányban elrendezett sípot is láttam. Táncos"pár" az Elevador de Santa Justa mellett Catedral Sé Az ezen a napon készített fotókat itt láthatod! 04.20, hétfő: Sintra, Cabo da Roca, Cascais Bár reggel sütött a nap, mégis elég sok felhőt lehetett az égen látni. Reggeli után elindultunk Sintrába, a metró adoresi megállójától vonattal mentünk tovább, kb. egy órás úttal. Sintra a Serra hegy északi gránitjain fekvő, erdős vízmosásokkal és friss forrásokkal rendelkező kellemes klímájú helység, a portugál királyok is szívesen töltötték itt a nyarat. Nem véletlenül, a városka gyönyörű, ma a világörökség része. A belvárosban van a Palácio Nacional de Sintra, ez az alapvetően mór, de az átépítések miatt kevert stílusú palota, melynek kúp alakú kéményei már messziről feltűnnek. Sintra, Palácio Nacional de Sintra Környékén néhány bolt, étterem, kávézó található. A városka felett a csúcsok tetején magasodik a Castelo dos Mouros, ez a 8. sz-ban épült mór vár és a Palácio da Pena, mely egy Jeromos-rendi kolostor romjain álló, a 19. sz-ban épült vár. A költő, Lord Byron itt szeretett enni Utcai zenész, furcsán tartott hegedűvel Mi a kisvárosban jó kétórányit sétáltunk, majd busszal továbbmentünk Cabo da Roca-ra, mely a kontinentális Európa legnyugatibb pontja (GPS: N 38,78036°, W 949899°). Itt találkoztunk magyarokkal, akik három napot töltöttek Portugáliában. Az óceán lenyűgöző, bár mi nagyon szélcsendes időben láttuk. Hát milyen lehet akkor szeles, viharos időben? A legnyugatibb ponton Egy darabig néztük a hullámokat, azután visszamentünk a buszmegállóba várni a buszt, ami csak nem akart jönni (biztos bennünk volt a hiba, hogy nem tudtuk kiolvasni a menetrendből, bár mások is hasonlóan voltak). Aztán megjött, s jó félóra buszozással elmentünk Cascaisba, ez is az óceán partján van. Az óceánparton, Cascaisban Sétáltunk egyet a parton, megnéztük a kikötőt, egy yacht kiindulását, majd elmentünk a part egy nagyon sziklás részére, mi azt hittük, hogy ez a "pokol kapuja". Mint később kiderült, az egy sziklakapu, még jóval odébb kellett volna mennünk, hogy lássuk. Utána söröztünk egy jót, meghallgattuk egy nagyon kellemes gitáros utcai előadását a sörözőnél, majd visszatértünk Lisszabonba: a Praça de Comércio-ig vonattal, majd onnan - Zita nélkül - a 35-ös busszal haza. Csempe mindenütt Az ezen a napon készített fotókat itt láthatod! 04.21, kedd: Lisszabon EXPO terület, vár, belváros Ragyogó napsütésre ébredtünk. Aznap írta Zita a zh dolgozatát, így reggeli után egyedül indultunk útnak. 1998-ban Lisszabon rendezte meg az EXPO-t, ennek a területére mentünk. A kinézett 794-es busszal bejártuk fél Lisszabont, mire elértük a végállomását, amely az Oriente pályaudvarnál van. E mellett található az EXPO-ra épült Parque das Nações. Itt az 1990-es évekig csak omladozó gyártelepek voltak, azután teljesen átformálódott az egész: a pályaudvar védőernyője meghatározza a környék építészeti fejlesztési stílusát. Ultramodern épületek jöttek létre, melyek akkori funkciójuktól eltérően ma más funcióval élnek tovább. Ekkor épült az Oceanario de Lisboa, az óceánjáróra emlékeztető tengeri akvárium, vagy a szinte lebegő Portugál Pavilon. A part mentén végighúzódik egy érdekes növényekkel teli kert, ennek nagyobb részén végigmentünk. A Tejo partján Felszálltunk a part mentén végigfutó drótkötélpályás kabinos liftre, a Telecabine-ra, innen még csodálatosabb kilátás nyílik a környezetre. Tiszta időben teljes hosszában láthatjuk Európa leghosszabb hídját, a Vasco da Gama hidat, mely az EXPO évében készült el, s 17 km. hosszú. Az egyik sétány Visszafelé - megint a 794-es busszal - mentünk a Praça do Comercio-ig, onnan gyalog a várba, a Castelo de Saõ Jorge-ba (belépő 5 EUR). Itt sokat sétáltunk, gyönyörű kilátás nyílik a belváros nagy részére. A sok séta során persze időnként meg kellett látogatnunk egy bizonyos helyiséget. :-) Zita ide a várhoz jött a dolgozata után, s vele sétáltunk a régi várnegyedben. Megmutatott két érdekességet: az egyik az utolsó nyilvános férfi vizelde a fal egyik beugrójában, csak egy paraván takarja a használóját. A másik egy ház, amely Szt. Antalhoz kötődik: homlokzatát olyan csempeképek (azulejok) díszítik, melyeken Szt. Antalhoz járulnak a lányok, hogy férjhez tudjanak menni. A Szt. Antal templomot ma is gyakran felkeresik a lányok, az említett házat meg a túristák - a képekért. Szt. Antal napján a környéken nagy felvonulást és utcabált rendeznek. Utána egy olyan - már előzőleg a várból látott - tetőteraszra mentünk, ahol söröző működött: székek, napozószékek, asztalok, kanapék és babzsák-fotelok egyvelege teszi a fiatalság számára vonzóvá. Zita is ismerte már korábbról. És a sör nagyon fínom volt! Sörözés a tetőteraszon Innen továbbsétáltunk a belvárosba, ajándékokat vettünk, majd az Elevador de Santa Justa lifttel felmentünk a romtemplomhoz. Nagyon érdekes kontraszt volt a mellette álló épülettel, mely teljesen helyre volt állítva, és egy minisztérium működött benne. A lift Sétánk egy olyan utcára vezetett, melynek egyik oldalán egy kis park volt, melyről - most már egy másik oldalról - gyönyörű kilátás nyílt a belvárosra. Az utca szórakozóhelyek sokaságához van közel, éjszaka talán még nagyobb a forgalma, mint nappal. Ide érkezik fel az egyik sikló, az Elevador da Glória, melynek vonalán lesétáltunk a Rossio-ra. Mintha orra akarna bukni! Ennek sarkánál van egy kis boltocska, amiben ginjinha-t (ejtsd: dzsinzsinját) lehet kapni (természetesen itt az igazit!). Ez egy meggyhez hasonló gyümölcsből készített likőr, amit vagy lepalackozva vagy kis műanyagpohárban adnak, ezt a bolt környékén isszák meg. Innen már hazamentünk, Teri nagyszerű rántottát rittyentett vacsorára. Itt lehet kapni az igazi ginjinhat! Az ezen a napon készített fotókat itt láthatod! 04.22, szerda: Fátima Előzetes elképzelésünknek megfelelően ma viszonylag korán keltünk és 8 órakor elindultunk a reptérre, hogy kocsit béreljünk. Úticélként Fátima-t, Batalha-t esetleg Peniche-t vagy Coimbra-t jelöltük meg. A hideg zuhany ott ért bennünket: az előzetesen az interneten talált ártól jóval magasabb, mintegy háromszoros áron kaptunk volna egy napra kocsit. Gyors döntés: menjünk akkor vonattal. Zita a reptéri egyik internetponton (1 EUR/10 perc, bedobva) ki is nézte, de a végeredmény kissé elszomorított: csak 1/2 1-kor megy Fátima-ba, vissza pedig este jön csak. Nosza nézzünk busz után: az eredmény már jobb volt, de nem volt odaírva, melyik buszállomásról indul. Zita megsaccolt egyet, odamentünk, de nem az volt a megfelelő. Átmentünk egy közelben lévő másikhoz, de azt meg nem találtuk egy jó darabig. Már azon voltunk, hogy megyünk a vasúthoz metróval, be is mentünk a területére ("megváltottuk" a menetjegyünket), mikor észrevettük az útbaigazító feliratot. Úgyhogy ki is mentünk utazás nélkül, s akkor már persze megtaláltuk. 1/2 12-kor el is tudtunk indulni egy nagyon szuper távolsági busszal (a buszok egy épület belsejében kialakított végállomásról indultak). Az út mintegy egy órát vett igénybe, ekkor a busz befordult egy ház kapuján és hátramenve a kertben állt meg: ott volt kialakítva a busz(vég)állomás. Ha másként jövünk, meg sem ismerjük... Fátima egy kis város, de híres búcsújáró hely, ennek megfelelően építették ki. A buszállomástól mintegy negyedórányira egy hatalmas kiépített teret találunk, egyik végén a bazilikával, előtte egy fedett rész oltárral. A tér egyik részlete Ezt félkörívben - jobbra és balra - nyitott oszlopos rész keretezi, egy kicsit a vatikáni Szent Péter térre emlékeztet ez az elrendezés. A tér másik felén egy új, hatalmas templom, előtte egy nagyon magas, fából készült kereszttel és korpusszal, valamint II. János Pál pápa szobrával (elég idős korában ábrázolja). Az új templom II. János Pál szobra Egyetlen bódés vagy sátras kegytárgyárust sem láttunk, rendezettség mutatkozott mindenütt (igaz, nem búcsúidőben voltunk ott). Tájékozódtunk a mise idejéről, majd sétálni mentünk a kisváros utcáin. Itt minden a búcsúról ill. a pásztorleánykákról szól. Az utcák tömve vannak kegytárgy, ill. egyházművészeti cikkeket árusító boltokkal, a nagy tér mellett külön nagyon ízlésesen kialakítva egy átriumos jellegű épületben árulták ezeket. Lengyel csoporttal is találkoztunk. A 15 órai misét a bazilikában celebrálták, nagyon szépen. Utána Zita elment az információs irodába anyagért, angol nyelvűt kért. Mikor megtudták, hogy magyar, tudtak neki adni magyarul is, és felhívták a figyelmét a kicsit odébb lévő, magyar vonatkozású Szent útra. Némi tanakodás után, figyelembe véve a rendelkezésre álló idő rövidségét, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk Batalha-ba, hanem megnézzük a Szent utat. A Szent út tulajdonképpen egy kálvária, melynek stációit kanadai és USA-beli magyarok finanszírozták. A stációk között - melyek elég távol esnek egymástól - kőbe vésett feliratok találhatók, melyek az itteni jelenésekkel kapcsolatosak (portugálul). A kálvária végén van egy kápolna, mely magyar kápolnaként (Szt. István kápolna) ismert, ezt is a kinti magyarok építtették. A Szt. István kápolna Az egész út oda-vissza mintegy másfél órás. Az út mellett láttunk néhány parafa termelésére szolgáló paratölgyet: nagyon érdekes volt, még soha nem láttam ilyet korábban. Paratölgy Most már csak egy kis sétára volt lehetőségünk a városban, s uána hazabuszoztunk (egy útra a jegy ára 9 EUR volt személyenként). Az ezen a napon készített fotókat itt láthatod! 04.23, csütörtök: Setúbal Terv szerint a mai napot a tengerpartra szántuk. Reggelizés után elmentünk vonattal Setúbal-ba, egy tenger(óceán)parti kisvárosba. Setúbal a Sado folyó tölcsértorkolatánál fekszik, vele szemben egy keskeny földnyelv, a Troia félsziget fekszik, melynek a csücskén az üdülőközpont most van kiépülőben. (Voltaképpen ez a félsziget választja el Setúbalt az óceántól). Nagyot sétáltunk a városban, kávét ittunk egy cukrászda teraszán a főtéren, süteményekkel kísérve, olcsón: a három kapucsinóért és három sütiért alig több, mint 7 EUR-t fizettünk (fantasztikus mennyiségű, választékú, finomabbnál finomabb sütemények voltak ott; ha Réka ezt láthatta volna!). Setúbal, főtér A főtéren van egy templom, amit meg akartunk nézni, ez zárva volt. (Később egy másikkal ugyanígy jártunk.) Itt is macskaköves a járda Némi csavargás után kimentünk a kikötőbe, s felszálltunk egy Troiaba tartó kompra. Mivel Troia üdülőrészén a kompkikötő akkor volt építés alatt, a kompunk egy jóval hosszabb úton ment át a félszigetre. A kompon Mi eredetileg át akartunk vágni keresztben a félszigeten (nagyon homokos, fövenyes), hogy gyorsan az óceán partján legyünk, még jó, hogy nem így tettünk: később útközben azt láttuk, hogy végig drótkerítés húzódik a félsziget hosszában. A kompról lejövet azon meditáltunk, hogy hogyan tovább, mikor egy buszra felinvitáltak, s az ingyen elvitt a félsziget csücskére, az üdülőközpontba. Útközben láttuk a drótkerítést egész hosszan. Golfpályát is láttunk, a golf Portugáliában kedvelt sportág. A busz a félsziget vége felé tett le, szemben a szárazföldön Setúbal városa és kikötője látszott. Itt üdülők, szállodák sorakoztak, s yachtkikötő is volt. Innen a kikötő felől lehetett az óceánhoz sétálni, annak fövenyes partja szabad strand, jól felszerelve (öltöző, WC, zuhany, a parton sűrűn szemetesek). Út a tengerpartra Itt letáboroztunk, de csak süttettük magunkat a nappal. Vittünk ugyan fürdőruhát, de a víz nagyon hideg volt, nem mertünk csak térdig belemenni. Egyszercsak delfineket láttunk, majd még kettőt s még néhányat, egy katamarán hajót kísértek. Akkor ötlött eszünkbe a parton látott plakát: delfin megfigyelésére csábított egy hajóútra, 25 EUR-ért. Hát mi olcsóbban megúsztuk... Kb 4-kor indultunk vissza a homokról, busz, komp, majd nagy sietés a vonathoz. Fél 8 felé otthon is voltunk, vacsora és bepakolás következett a másnapi hazaútra. Delfinek Az ezen a napon készített fotókat itt láthatod! 04.24, péntek: Lisszabon-Budapest A repülőnk 1/2 10-kor indult, két órával az indulás előtt kint akartunk lenni a reptéren. Ez majdnem sikerült is, de a sor, amit láttunk a becsekkoláshoz, elborzasztott. Megnéztük: a 9.30-as indulási időpontunkra még 5-6 másik járat is ki volt írva. Mondta is Zita, hogy visszaúton biztosan kint kell lennie időben a reptéren, ha nem akar lekésni. De gyorsan haladt a sor, s Zitától hamarosan búcsút kellett vennünk. Megköszöntük hűséges kíséretét, nagyszerű idegenvezetősködését egy teljes héten át. (Úgy adódott ugyanis, hogy nem nagyon tudtunk előre "készülni" az útra). A visszafelé való úton a gép gyakorlatilag tömve volt. Az utunkat csak egy-két légörvény zavarta meg, s időben landoltunk Ferihegyen. (Az itt leírtak alapja saját tapasztalataink, a Zita által közölt információk ill. a PANEMEX kiadó Útitárs sorozatának Portugália című könyve) Nagyon köszönöm Terinek és Zitának a nagyon alapos lektorálást és a képek kiválasztásában adott segítséget. vissza az elejére
		vissza a főoldalra